2010. jún. 5. 10:25 - írta szumma

miami inkMármint külhonban, meg itthon. Egyáltalán, bekerül-e valami a tetoválásról a tömegmédiába? Nálunk biztosan nem. De nézzünk példát a nagy vízen túlról!

Itt van a Miami Ink, ami egy, a floridai South Beach-en található tetoválószalon mindennapjait bemutató televíziós sorozat. A szalonban dolgozó srácok; Ami James, Chris Garver, Chris Nunez, Yoji Harada, Darren Brass munkáján keresztül nézhetünk bele a tetoválás fortélyaiba. A sorozat első epizódját 2005 júliusában sugározták az amerikai TLC csatornán. Sikerein felbuzdulva később több más műsor készült hasonló rendszerrel és címmel, mint a London valamint az LA Ink.

Cannonball 2010 (fotó: Somogyi István)Az LA Ink egy a Miami Inkhez hasonló, és annak mintájára létrejött televíziós sorozat. A műsor egy Los Angelesi, rock-and-roll hangulatot idéző tetoválószalonban készül. Az egyik főszereplője, egyben a szalon tulajdonosa az a Kat Von D, aki két évadon át szerepelt a Miami Inkben is. Kat vérprofinak számít a portrétetoválásban. Az általa készített arcképek szinte fénykép jellegűek.

Magyarországon nincsenek hasonló show-műsorok. Talán nem is lesznek. A magyar nép még nem igazán befogadó erre a témára. Ami külföldön már szinte természetes, azt itt csak megbámulják az emberek. Tetováló versenyeket viszont nálunk is rendeznek, bár be kell vallani, ebből sem vagyunk túl jól eleresztve, évente egy alkalommal lehetünk tanúi és résztvevői.

Cannonball 2010 (fotó: Somogyi István)Ebben az évben harmadjára rendezték meg Budapesten a Cannonball Tetováló Versenyt. Maga az ötlet Ausztriából származik, ahol 2003-ban szervezték meg az első ilyet, mivel az egyik tetoválóművész unalmasnak találta az expokat, és erre kitalált egy pénzdíjas versenyt. A szabályok szerint harminc induló van, és háromfordulós a verseny. Minden fordulóban tíz ember esik ki, így a döntőben a tíz legjobb tetováló mérheti össze tudását. Minden fordulónak külön témája van (idén ilyen témák kerültek elő, mint fény, tér és idő), amit a forduló előtt tíz perccel árul el a zsűri a versenyzőknek. Ők nem használhatnak semmi segédeszközt, előre megrajzolt ábrát, csak a fantáziájukat, aztán a tízpercnyi gondolkozási idő után, két órájuk van felvarrni a modellekre a kitalált mintát. Mivel ezeknél a versenyeknél a “free hand” stílust használják, ezért a tetoválóknak minden rutinjukra szükségük van, hogy a megadott időben a munkákat befejezhessék. A versenyen nemcsak magyarok vettek részt, hanem holland, szlovák, angol és dán indulóval is lehetett találkozni. A zsűri egy-egy munkánál arra figyelt, hogy mennyire volt fantáziadús, milyen a vonalvezetés, a színek világa, mennyire gyűrt a bőr, stb.

A verseny ideje alatt szét lehetett nézni más kiállítók standjánál is. Készültek japán tetoválások tradicionális kézi munkával, hegtetoválások is, és volt piercingelés is. Először volt art-fusion a rendezvényen. A lényege, hogy több tetováló elkezd rajzolni egy-egy lapra, majd bizonyos idő után (pl. negyedóra) átmennek egy másik tetováló megkezdett lapjához, és kedvükre alakítják tovább a mintát. Majd újabb forgás következik. Ezáltal a végeredmény, egy olyan alkotás lesz, amiben ötvöződnek a különböző művészek stílusai.

Manapság ugyan kezd egyre nagyobb divattá válni a tetoválás, mégis sokan elítélik ezt, mondván „mi lesz, ha öreg leszel”. Nekem is van tetoválásom, és még tervben van több. Úgy gondolom, hogy mire én odaérek, hogy megöregszem addigra olyan fejlődésen megy át a tudomány, hogy fájdalommentesen el lehet majd távolítani a már nem kívánt varrást. De addig még sok idő telik el, így én még nem izgulok az öregedés miatt. Aki tetoválást szeretne csináltatni, annak azt javaslom, hogy jól gondolja át, hogy mit és hova szeretne. Ha ez megvan, akkor menjen be egy szalonba és varrassa magára a megálmodott mintát. Az viszont fontos, hogy tényleg szalonban készüljön. Lehet, hogy drágább, viszont megbízható!

Tetoválásra fel!

Molnár Ancsa


2010. jún. 4. 15:01 - írta szumma

fotó: Sándor Levente


2010. jún. 3. 13:10 - írta szumma

forrás: Inkognitó galériaAz ÚjInkognitó neve Debrecenben, és akár országszerte is, ismerős lehet sok ember számára. Ez a hely nem egy átlagos kocsma, több annál. Az itt dolgozó emberek leírása szerint egy igazi „hobbi kocsma”.

Az Újinkognitó egyfajta találkozóhely zenészeknek, grafikusoknak, színházi embereknek, egyfajta bohémarcok helye, ami csak akkor derül ki, amikor itt fellépnek. Ekkor döbbenek rá a vendégek, és az itt dolgozók egyaránt, a fellépők egyben törzsvendégek is.

A hely üzemeltetői, dolgozói igazából nem a pénzért csinálják – elmondásuk szerint. Itt senki sem a kocsmából él, azért teszik, hogy minőségi szórakoztatást biztosítsanak. De, nem csak a szórakoztatás terén nyújtanak minőséget, hanem büszkék az italkínálatukra is, mely igen széleskörű. Fogyaszthatunk pálinkát Tiszabecsről, Pálházáról, ezen kívül az erdélyi sört is megkóstolhatjuk.

forrás: Inkognitó galériaA művelődési, művészeti és zenei esemény kínálat talán még az italoknál is sokszínűbb. A helynek van saját könyves szekrénye is, aminek a tartalmát a törzsvendégek dobták össze. Olvashatunk verseket, novellákat vagy akár az Alföld nevű irodalmi folyóiratot is. Ha csak egy órád van, és egy kávéra vágysz, akkor is jól
érzed itt magad.

Hétfőnként Science Café címmel tudományos kiselőadásokat rendeznek. Minden második szerdán este nyolc órától Stand Up Comedy-vel várja a vendégeit a hely. A fellépők között van/volt Orosz György, Orosz András, Bihari Gellért és Várady János. A zenei kínálatban nem azokat a zenéket hallhatjuk, amik a rádióban szólnak.

forrás: Inkgnitó galériaAz Újinkognitóban a világzenétől, a jazzen keresztül az operáig bármi szólhat. Tematikus esték keretében volt már Cseh Tamás-, izlandi-, erdélyi- és iráni est, melyeket gyakran kötnek össze filmvetítésekkel vagy ételkóstolásokkal. A Debreceni Francia Intézettel együttműködve francia esteket tartanak, francia zenekarokkal. Minden hónapban rendeznek kiállításokat, igy próbálnak bemutatni egy képzőművészt vagy alkotói csoportot a nagyközönség számára. Az alkotók között vannak festőművészek, fotósok, és láthattuk már itt a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakiskola grafikai szakképzőseinek kiállítását. Az áprilisi tárlatban Gonda-Nagy Tamás: Peace van meg démonok, avagy a királylányok is fazonra igazítják című kiállítást láthattuk.

Az Újinkognitó a zene és művészet iránt érdeklődők és alkotók törzshelye. Galériája itt tekinthető meg.

Giczey Péter


2010. jún. 2. 12:27 - írta szumma

Közel egy éves munka után májusban zárjuk le az Együtt a Fiatalokért című projektet, amelynek a célja az volt, hogy a Szertelen Egyesület, a BAKI Egyesület és a Más-Mozaik Szociokulturális Egyesület eddigi ad hoc jellegű együttműködéseit kicsit direktebbé és professzionálissá tegyük; a három szervezet szolgáltatásait és erőforrásait összehangolva, közép-és hosszútávon is olyan együttműködést alakítsanak ki egymással, melynek során magasabb színvonalú szolgáltatásokat, programokat kaphatnak a fiatalok.

A projekthez tartozott egy kis kutatás is, melynek eredményei egybevágtak az elmúlt néhány év tapasztalatával, nevezetesen hogy a fiatalok egyre inkább eltávolodnak a klasszikus analóg közösségi terektől, és társadalmi életüket egyre inkább az Interneten élik.

A problémára reagálva úgy gondoltuk létrehozunk az legismertebb közösségi portálokon egy új felületet, ahol a  szervezetek programjairól, híreiről, közös rendezvényeiről értesülhetnek a fiatalok, és ezen keresztül próbáljuk majd visszavezetni őket az analóg közösségbe.

Ennek a projektnek az egyik eredménye, hogy megszületett egy új internetes közösség, a New Youth City. Később a tervek szerint ez egyfajta ifjúsági/civil csomóponttá válik majd a világhálón. A szervezetekben dolgozó szakemberek a létrehozás pillanatában átadták a szervezetekben „fellehető” fiataloknak, önkénteseknek a szerkesztést, így az hogy ezek az internetes felületek milyen szakmai vagy egyéb tartalommal bírnak majd, azt teljes egészében a fiataloktól függ.

A New Youth City profilt keressétek a Facebookon, illetve az IWIW-en, a későbbiekben pedig még hírt adunk hogy hová fejlődött a kezdeményezés.

Kiss Ákos


2010. jún. 1. 17:38 - írta szumma

logoHajdúböszörmény városában már a ‘90-es években is megvolt az igény egy skatepark létrehozására. Ennek megvalósulására azonban csak 2008. augusztus 29-én került sor, amikor is a helyi fiatalok, és a Hajdúböszörményi Extrém Sportegyesület (HEXE) kezdeményezésére sikerült létrehozni és átadni ünnepélyes keretek között a parkot. Az extrém sportpályát bárki használhatja, ugyanúgy mint az egyesület tagjai, bérlet vagy napidíj ellenében. A megyében ez az első olyan pálya, amelyik lehetőséget ad a gyakorlásra BMX-esek, görkorcsolyások, valamint gördeszkások számára is.

A megnyitó igen látványosra sikeredett, fellépett többek között a Skafunderz, az IrieMaffia és az RH Crew. A skatepark megépítésével sok helyi és környékbeli fiatal régóta dédelgetett álma válhatott valóra. Maguk az érintettek is segítettek a park megépítésében, pályázatok megírásával, támogatók keresésével. A srácok közel 4 évig gyűjtögettek és szorgoskodtak, míg végül az NCA és az Önkormányzat támogatásával (3,8 millió forint), létrejött ez a park.

A HEXE, mint a park fő pillére, nagyjából 10 taggal alakult meg, és ez azóta szépen gyarapodott. Érdemes taggá válni, ugyanis számos kedvezménnyel is járhat a későbbi programok alkalmával. A park létrehozásának ötlete az egyesület elnökének, Kardos Antalnak köszönhető, ő volt az elsődleges kezdeményező, és a mai napig is kulcsfontosságú szerepet tölt be a park életében. A programok menedzsmentjét két másik barátjával együtt koordinálják, Varjasi Gergely alelnök, illetve Varga Sándor személyében.

Skatepark, Hajdúböszörmény (fotó: HEXE)Programok, tervek
Idén nyáron is megrendezésre kerül a kétnapos Skate vs. Music Attack, néhány fejlesztéssel, két színpaddal, a gördeszkások és az extrém sportokat kedvelők nagy örömére. Az első ilyenre 2009. május 15-16-án került sor. A kétnapos rendezvény egy gördeszka versenyből és egy dirt jump BMX versenyből állt, melyet esti könnyűzenei koncertek kísértek. Még ugyanebben az évben az Ökormányzat Ifjúsági és Sport Bizottsága által kiírt pályázaton elnyert összegből, az egyesület a második Skate vs. Music Attack névre keresztelt rendezvényt valósította meg szeptember 25-26-án. A fesztiválon fellépett többek között a The Grenma, a Reflected, a Scoolphoto, a Soft ’n’ Decide, a Basement Bash és az Etnik nevű formációk. A programokat azonban főként az extrém sportbemutatók alkották.

Számos más programnak is adott már helyet a terület, pl. a debreceni Sinus Skate Shop éves versenyét tavaly már itt rendezték meg, elképzelhető, hogy az idei évben sem lesz ez másképp.

2010. februárjában, Ausztriában is helyt álltak a fiúk egy Dirty Tour 2010 Ski & Snowboard Camp alkalmával.
Erről meg is lehet tekinteni egy általuk készített kisfilmet:

Ezt nyáron szeretnék folytatni Görögországban, Paralia Dirty Tour 2010 Summer Edition néven.

A skatepark tagjai több más eseményen is megmutatták tehetségüket: Európai Autómentes Nap, Középkert Napok és Lakótelepi Napok.

Dobi Ági


2010. máj. 31. 21:45 - írta szumma

Egyre inkább terjed a fiatalok körében, így úgy gondoltuk, nekünk is beszélnünk kell róla, azzal együtt is, hogy a politika nem a mi asztalunk, és ebbe nem is szeretnénk belemenni, állást foglalni meg végképp nem a tisztünk, nem is akarunk. Közösségként tekintünk rájuk, akiknek ugyanúgy célszerű megismerni a gondolkozásmódját, mint bármelyik másik csoportnak, így készítettünk egy interjút, az egyik névtelenséget kérő tagjukkal. (a szerk.)

Hogyan alakult ki nálad a hungarizmus?
Ez úgy kezdődött, hogy már kiskoromban érdekelt a magyar történelem, főleg a két világháború közötti időszak, és amikor elkezdtem utána járni a dolgoknak, akkor rájöttem arra, hogy a mi kis hazánkat igen is többször is, a mai napig idegen népek önös érdekből kifosztják, tönkreteszik, hogy előbb-utóbb majd az övéké lesz és hát ez már a 1800-as években elkezdődött!
Na de ez már a történelem, szóval igen is vannak ennek a kis országnak ellenségei és sajnos a mai napon már köztünk vannak! Arra akartam ezzel kilyukadni, hogy 1920.06.04-én elvették tőlünk az országunk 72%-át és ezt úgy hívják hogy Trianon!
Eljutottam oda, hogy elolvastam Szálasi Ferenc Cél című könyvét és ez magában foglalja az egész hungarizmus alapját. Itt kiderül, hogy mért hívja a mi fajtánk hungaristának magát, de itt le van írva az is, hogy mit is szeretnénk! Röviden annyi, hogy egy szebb és élhetőbb élet, családközpontúság, hazaszeretet! A régi területek visszaszerzése stb. tudnám még sorolni. Szóval, aki nem tudja, hogy ki az a hungarista, az nem is fogja ezt a büdös életben megtudni. Mert én szerintem, aki magyar és épeszű ember az így gondolkodik, mint én (mint mi). Hát a többi nekem úgy jött, hogy elkezdtem koncertekre járni és megkedveltem a zenei stílusokat, utána elkezdtem úgy öltözködni is, és a minap már ott járok, hogy tagja vagyok egy pártnak, ami szerintem közel áll ahhoz, hogy hungarizmus.

Az előbb már említetted az öltözködést. Mi jellemző a hungaristák öltözékére?
Hát, ami közös mindenkiben az az, hogy csak magyar ruházatot viselünk magunkon. Igaz, ez nem megy mindig, mert elég drága mulatság. Akkor hát a Nagy-Magyarország hímzések a legtöbb hungaristán megtalálhatók. A kedvenc ruha márkáink a warrior, a harcos, a skitia! Legtöbbünkön van egy nadráglánc is, meg hát, ami közös még, az a málha táska.

A munkahelyeden mi jellemző az öltözékedre?
Ott ezt nem nézik jó szemmel. Meg észrevettem, hogy ahogy öregszem, úgy változik a ruhaviseletem is, mert úgy vagyok már, hogy nem feltétlenül teszi ez hungaristává az embert, hanem a hite és az elszántsága.

Munkád során félre tudod tenni az elveidet? Sok emberrel találkozol nap, mint nap.
Én munkám során nagyon sok emberrel találkozom és hát az elején próbáltam visszafogni magam, de már nem nagyon megy. Egyre többet merek magamról elmondani meg kimutatni és hát ezt sokan észre is veszik, de hál’ istennek ez eddig nem volt baj senkinek.

Környezeted mit szól ahhoz, hogy hungarista vagy? Gondolok itt a szüleidre, családodra, régi barátaidra.
Vannak, akik már teljesen elfogatták ezt. De pl. a családom, ők is hasonlóan éreznek, mint én, csak ép nem olyan erősen, mint én. Akkor a barátok is olyanok java részt, mint én, szóval elvagyok velük. Aki meg nem olyan, mint mi vagy én, azzal is ki jövök, mert ők ezt már megszokták nálam.

Szerinted mi a különbség a skinheadek és a hungaristák között? Van egyáltalán manapság?
A skinheadek utálnak mindenkit. Meg ők inkább a német eszméket képviselik, meg a balhékért élnek. Míg a hungarizmus a rendről, a magyarság nagyságáról szól! Nekünk csak az az ellenség, aki nekünk árt, aki nem árt, hanem segít azzal nincsen semmi bajunk, viszont a skineknek mindegy, hogy ki, vagy mi. Csak balhézásból élnek, meg az állandó kocsmázásból. Én a skinekre úgy tekintek, mint egy fegyelmezetlen bandára. Most félre értés ne essék, nekem is van skin haverom nem is egy, de a véleményem akkor is ez.

Mi az az árpád-sáv?
Az árpád-sáv ma már egy jelképpé vált. Aminek nagy jelentősége van, hiszen ez a szín a magyarok ősi zászlajában található, ami a legősibb zászlók közé tartozik! Sajnos ma már ott járunk, hogy ha végigvonulunk az utcán egy árpád sávossal, akkor ahelyett hogy büszkék lennének ránk, hogy ápoljuk a hagyományokat, inkább szidnak minket és ez baj! De egyre többen vannak, akik végre tisztelik az árpád-sávot. Én hiszek abban, hogy a hagyományainkat és zászlainkat ápolnunk kell és tovább adnunk a következő nemzedéknek.

Mit gondolsz, mennyire fogadja el a társadalom azt, amit képviselsz?
Szerintem egyre jobban. Ugyanis kezdenek az emberek rájönni arra, hogy mi egy tiszta és igaz eszmét képviselünk! Ami a mai Magyarország egyetlen megoldása arra, hogy kilábaljunk ebből a helyzetből, amiben most vagyunk!

Van-e olyan ok, ami miatt eltitkolnád, hogy hungarista vagy?
Nincsen.

Hogyan képzelnél el egy esetleges új, szép. egységes Magyarországot?
Úgy, hogy alap a Nagy-Magyarország. Ebből nem adok lentebb és szerintem senki. Akkor minden ember együttműködve dolgozik, mindenki azt csinálja amihez ért és szeret csinálni. Mindenki szívesen vállal akár több gyereket is, mert nyugodtan el tudja tartani. Az emberek hétvégente kirándulni járnak, esténként a szomszédok összeülnek egy kis szalonnasütésre, elsörözgetnek, elborozgatnak. És hát a többi minden…

Mind a számok, mind az események a mai napig megbélyegzik a magyar gondolkodást, a mentalitást és a hazaszeretethez való hozzáállást. Mindannyian egészséges patriotizmusra van szükségünk ezekben a napokban, de nem szabad, hogy ez a hazafiság negatív irányba tolódjon el. Meg kell találnunk az arany középutat, de a hazához hűnek kell maradnunk, míg ezen a Földön élünk.

Végezetül egy idézetet szeretnék írni. Kölcsey Ferenctől van, ami így szól:
„Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül.”

Molnár Ancsa


2010. máj. 11. 11:47 - írta szumma

debreceni CM (fotó: Tomcsi)Április 22-én a Föld Napján rendezik meg az év első igazi, több tízezres tömegeket vonzó kerékpáros megmozdulását. No de miért is történik ez?

A Critical Mass egy városi kerékpáros felvonulás neve, amit azért szerveznek, hogy demonstrálják mennyire barátságtalanok a városok a kerékpárosok számára. A felvonulások egy kihirdetett útvonalon történnek, rendőri biztosítással végigkerekeznek rajta a résztvevők és a célban magasba tartják a bringáikat, ezzel is felhívva a figyelmet ezen közlekedési módra, ami egészségügyi és környezetvédelmi szempontból sem az utolsó. Magyarországon minden év áprilisában a Föld Napján, és szeptemberében az Európai Autómentes Napon tartanak két nagyobb felvonulást a kerékpárosok.

Debrecen, Nagyerdő (fotó: Tomcsi)Az 1970-es években Stockholmban rendezték meg az első száz főnél is több résztvevőjű kerékpártúrát, de ez még nem igazán nevezhető Critical Mass-nek. Az első igazit 1992-ben San Francisco-ban tartották, ekkor még „Commute Clot” néven. Ma használatos nevét a második felvonuláson kapta, ahol az volt a vonulási módszer, hogy minden kereszteződésben megálltak, összetömörültek mintegy kritikus tömeget alkotva, megvárták a lemaradozókat, és csak akkor indultak tovább, mikor beérték őket. Innen a „Kritikus Tömeg”, azaz Critical Mass elnevezés.

Magyarországon az első ilyet 2004. szeptember 22-én az Európai Autómentes Napon tartották Budapesten mintegy 4000 résztvevővel. A következő év tavaszán már több
város is bekapcsolódott, ebből a régióból Debrecen és Hajdúböszörmény is, később pedig Berettyóújfalu (2007), Nyíregyháza, Vásárosnamény (2009) stb, és idén először Szolnok is. Legtöbben 2008-ban vettek részt az eseményen Budapesten, mintegy 80 ezren. A 2008-as év tavaszi különlegessége Berettyóújfaluban volt, ahol a felvonulás mellett, még különleges bringák találkozóját is szerveztek, illetve egy bringatúra is színesítette a programot. Idén pedig először tartottak NightRide-ot, ami a CM éjszakai megfelelője, és ezzel a kerékpáros világítás fontosságára szerették volna felhívni a figyelmet.

Debrecen, Főtér (fotó: Réka)Debrecenben 12. alkalommal tartották meg a Critical Masst és közel 4500-5000 résztvevője volt az idei megmozdulásnak. A Békás-tónál volt gyülekező, ahol kongások pergő ritmusa fokozta a hangulatot. A felvonulást a rendőrök és önkéntes biztosítók felügyelték, a városi diákönkormányzat segítői pedig szórólapoztak, matricáztak. Városunk egyik, hanem a legnagyobb civil megmozdulásának lehettek résztvevői és tanúi, akik meglátogatták a rendezvényt. Van abban a pillanatban valami fennkölt, amikor a Kossuth téren ennyi bringa a levegőbe emelkedik. Itt.

A nyíregyházi CM szervezése az E-Misszió Egyesület nevéhez kötődik.
Itt egy videóösszefoglaló az eseményről:

Szabó Kriszta

 


2010. máj. 9. 18:44 - írta szumma

Mumus (fotó: romkocsmak.hu)Hogy mi is az a romkocsma? Néhol a házfoglalókkal, a squat mozgalommal veszik egy kalap alá ezt a jelenséget, pedig eltér ettől. Talán úgy fogalmazhatnánk meg leginkább, hogy régi, üres telkeken, lerobbant, lebontásra váró bérházak, gyárak udvarán működő "ideiglenes" szórakozóhelyek. Ideiglenes mivoltukból adódóan (van, ami csak egy nyarat ér meg, hiszen ledózerolják a területet), nem is nagyon fektetnek nagy figyelmet az átalakításra a bérlők (általában az önkormányzat a bérbeadó), hanem inkább a terület adottságait használják ki, kreatív ötletekkel feldobva, színesítve azt, így hagyva meg az eredeti hely jellegét.

Szociológiailag is érdekes tényezők lehetnek az ilyen helyek. Általában lepukkant városrészekben, kerületekben jönnek létre, ahol a bérleti díj is alacsony és így már nem nagy összegből is lehet üzemeltetni a helyet. Mivel valami egészen más hangulatot nyújtanak, mint az addig megszokott környékbeli helyek, hamar felkapja őket a divathullám, elkezdenek fiatalok, értelmiségiek járni oda, majd a jól szituált, pénzes, különcködő társaságok, akikből hamar kereskedelmi, befektetői célcsoport válik, így a környék is kezd kikupálódni, az árak magasba szöknek, az eredetileg itt élők, pedig kezdenek kiszorulni.

Mumus (fotó: romkocsmák.hu)Alternatív, szabadidős, kulturális helyeknek számítanak, hiszen sok underground program nem fér be a tipikus művelődési/szórakozó helyekre, ide viszont igen. Egy helyütt azt írják róluk, hogy a 90-es évekbeli pincékben leledző underground kultúra került ki először a szabadba, majd be ezekre a helyekre. Mozgalmas élet folyik bennük, találkozhatunk koncertekkel, kiállításokkal, falra vetítéssel, artmozival, előadásokkal, performanszokkal, bolhapiaccal, sőt, egy-egy kocsmában ping-pong asztal is található, a megszokott csocsóasztal mellett.

Mindenféle téren nyitott helyek, a közönségük is teljesen vegyes bazár. Közösségi terek, ahol kapcsolatokat építhet az ember, hiszen a felelős beosztású embertől a pizzafutáron át, az írókig mindenki megtalálható itt. Keveset reklámozzák őket, leginkább „szájhagyomány” útján terjed, hova is érdemes benézni.
A dizájnjuk szintén a terület szelleméhez alkalmazkodik; graffitizett falak, vagy csupasz téglák, faborítás, mind-mind megtalálhatóak a palettán. A bútorzat szedett-vedett, innen-onnan való asztalok, székek, fotelek, szekrényből kialakított biciklitárolók, kályhák, lampionok, házi készítésű összeeszkábált tárgyak. Első körben nyilván a kis költségvetés miatt alakult ki ez a stílus, aztán a közönség érdekesnek találta, tetszett neki, úgyhogy mára már önálló irányzattá vált.

Kőleves kert (fotó: romkocsmák.hu)Az egész romkocsma kialakulási folyamat elindítója egy Szimpla nevű kocsma volt Budapesten. Egyfajta hungarikum az, amit ezek a helyek képviselnek. Tömegesen Budapesten jöttek létre, ahol sikerüket az is bizonyítja, hogy a külföldiek egyik közkedvelt célpontjaivá váltak, például legénybúcsúk alkalmával. Erre külön turizmus is épült. (Romkocsmák itt.)

Sajnálatos módon ebben a régióban nem igazán találhatóak ilyen helyek. A 90-es évek közepén Debrecenben volt egy ilyen stílusú szórakozóhely, a Jam, ami a “Bermuda-háromszög” részét képezte: Lilla (most Unplugged), Ibolya, Jam. A Honvéd utcai régi birkózó csarnok egyik helyiségét alakították át kocsmává, amikor a sportolók kinőtték a helyet. Előbb Dreher néven futott, majd a tulajdonosváltást követően lett belőle Jam. A srácok által összehordott vagy lomtalanításkor beszerzett, nagymamitól elcsaklizott, bútorok (még varrógép is) adták a berendezést, két egyforma dolgot nem találtál. Mécses, és eklektikus színes kavalkádként tudnám jellemezni. Nem ért meg hosszú időt, hiszen lebontásra váró terület volt. De még mielőtt ez bekövetkezett volna, a Replika zenekar ott forgatta már a csupasz falak között, az Egyedül nincs esély című videoklipjét. (Mai napig egy üres telek áll található ott.)

Nyíregyházán szokott még a Vidor Fesztivál alatt létrejönni egy üres telken, egy hasonló stílusjegyekkel bíró kocsma a fesztivál idejére, sajnos csak néhány napra. A berendezésének nagy részét általában a színház díszlettárából kölcsönzik, meg amit még össze tudnak hirtelen szedni. Nagyon jó hangulatú és felkapott hely.

Úgy tűnik, a romkocsmák divathulláma, elkerüli a vidéki városokat. Nem is igen értem, miért nem látnak benne fantáziát az itteni vállalkozók. Talán az "ideiglenessége" riasztja el őket? Mindenesetre igény az lenne rá bőven. Talán majd egyszer…

Szabó Kriszta


2010. máj. 8. 19:22 - írta szumma

Vonház István (fotó: Gombóc)Vonház Istvánnal beszélgettem, aki sok mindent elárult Mátészalka egyik közkedvelt zenekaráról, a Közel 10-ről, melynek ő is tagja (és nem mellékesen, nem kis köze van a Fesztiválo-stock rendezvény megszervezéséhez). Beszélgetésünk érdekes volt, sokat megtudtam róluk (illetve arról, hogyan tud működni egy zenekar egy viszonylag kisvárosban), és remélem ezután ti is kedvet kaptok majd hozzájuk!:)

Mikor jött létre a zenekar?
97 nyarán egy szalonnasütős kerti partin, enyhén alkoholos állapotban jutottunk a gitárosunkkal arra az elhatározásra, hogy alapítunk egy zenekart. Tettük mindezt természetesen mindenféle hangszeres tudás nélkül:), így az első feladat az volt, hogy kiosszuk, ki milyen poszton fog játszani a csapatban, aztán elkezdtünk beszerezni mindenféle rossz, használt hangszereket.:)
Hamar kiderült ki veszi elég komolyan. Gyorsan le is cserélődött a gárda, de ősszel már összeállt egy olyan csapat, akikkel elkezdődhettek az igazi próbák.

Hány tagból áll a zenekarotok?
Jelenleg négyen vagyunk a zenekarban (Milka Norbert - gitár, Cseppentő Tibor - ének, Tóth András - basszusgitár, Vonház István - dob), és kb. 6 éve játszunk ebben a felállásban, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az eltelt 13 esztendő alatt volt jó néhány hosszabb szünetünk, ugyanis tradicionálisan 1-2 évente feloszlunk, aztán mindig újra kezdjük.

Miért lett ez a zenekar neve?
A nevünk eredetileg Légfrissítő volt, persze a vicc kedvéért, de mikor komolyabban kezdtük művelni a zenekarosdit, gondoltuk megértünk egy névcserére. Nem akartunk szokványosat, vagy könnyen megfejthetőt, és végül egy véletlennek köszönhetjük a nevünket. Azt hogy “közel10”, egy időponttal kapcsolatban mondtuk ki először, és rögtön tudtuk, ez van akkora hülyeség, hogy átkeresztelkedjünk erre. Azóta mindenki azt hiszi, hogy minimum nyolcan vagyunk, illetve mikor plakáton olvassák “közel10 koncert”, abban bíznak, hogy lesz legalább 7-8 zenekar. Persze van jó oldala is, mert általában jó időpontokat kapunk a fellépéseken, mert a 9-10 óra épp főműsoridő.

Közel 10 - Underground Fesztivál 2009 (fotó: Gombóc)Milyen zenei stílushoz tartoztok?
Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni, akkor modern rock, vagy ahogy egy barátunk mondta, “kalandos rock”. Ezt a jelzőt azért kaptuk, mert eléggé kitoltuk a határokat a muzsikánkban. Alapvetően elég agresszív, kemény zenét játszunk, de sokszor alternatív is, sőt rendszerint megtörjük valami oda nem illő stílussal, Így kerülhet a zenénkbe néha egy kis reggae, funky, rap, swing, rock&roll, de még keringő is, és az egyik legújabb szerzeményünk munkacíme is elég beszédes, “karibi-drum&bass-metál”.

Öltözködési stílusotok?
Az nem nagyon van. Akad közöttünk rövidnadrágos-mackófelsős és vászonnadrágos-kötöttmellényes is, szóval elég hülyén nézünk ki a színpadon, de még mindig nem annyira, mint mikor régen pizsamában, balett ruhában, vagy épp 70-es évekbeli cuccban léptünk fel.

Hol zajlanak a próbák?
Ezzel sok problémánk volt már, mert nehéz olyan helyet találni Mátészalkán, ahol úgy lehet metálkodni, hogy senkit sem zavarunk vele. Költöztünk is párszor, viszont most már évek óta egy helyen vagyunk, ahol ugyan nincs fűtés, de ingyen kapjuk a Mátészalkai Művészetbarát Egyesülettől. Köszönjük!

Fellépések hol szoktak lenni?
Szerencsére rengeteg helyen játszottunk már, Fehérgyarmattól Pécsig, Szarvastól Ongáig, még Nagykárolyban is voltunk, és mostanság készülünk Szatmárnémetibe is. Ahogy az lenni szokott, mi is év közben inkább klubbulikra, nyáron pedig fesztiválokra járunk. Volt szerencsénk több EFOTT-hoz, jó pár Hegyaljához, szinte az összes AZFESZThez. Volt még Mezőtúr, meg egy rakás kisebb fesztivál, és még a Sziget is besikerült.

(Közel 10 - MaSzekTa)

Saját rajongó tábor van-e?
Meglehetősen rétegzene a miénk, de aki élőben lát minket, az általában megnéz legközelebb is, és szoktunk látni olyanokat, akik velünk éneklik a dalainkat, őket nevezhetjük rajongóknak. Innen is üdvözöljük a drágákat!

Megtalálható valahol az általatok játszott zene?
A hosszú évek alatt sokszor voltunk stúdióban, elkészült vagy 4 demó, és tavaly végre megjelent az elő nagylemezünk is. Ezeket leginkább koncerteken lehet beszerezni, de neten is mindenfelé ott vagyunk. Vannak videóink a youtube-on, zenék, képek, dalszövegek, egyéb infók pedig többek között a honlapon, illetve a myspace-en is fellelhetők.

Köszönöm a beszélgetést Istvánnak, és minden jót kívánok neki és a zenekar többi tagjának is!

Kiss Enikő


2010. máj. 7. 11:08 - írta szumma

BalmazTeam (fotó: BalmazTeam)A cím nem véletlen, Béres Robinnal beszélgettem nemrég. Ő egy igazi deszka guru, és ha teheti inkább négy keréken gurul, mint hogy a cipőjét koptassa a flaszteren.

Mivel kezdtél?
BMX-szel kezdtem, de az nem feküdt annyira, így amikor tehettem a balmazújvárosi skateparkban elkértem haveroktól a deszkát és inkább azzal szórakoztam.

Mióta csinálod?
2004-ben kezdtem el, akkor még egy amatőr deszkával, amit saját magam alakítottam, mert nem volt a legspécibb. Aztán szereztem egy agyon hajtott K2-es deszkát és azzal küldtem egy darabig.

Milyen rendszerességgel deszkázol?
Amikor csak tehetem, majdnem minden nap, ahogy szabadidőm és az időjárás engedi.

Hány versenyen vettél eddig részt?
7-8 versenyen szerepeltem eddig.

Az első versenyed mikor volt?
2006-ban Tokaj. 16 éves kor alatti kategóriában indultam.

Pár versenyt említenél még, amin részt vettél?
Persze! Kisújszálláson volt egy első helyem, valamint Tokajban, de nem rég voltam Hajdúböszörményben, ahol egy második helyezést tudhattam magaménak.

Robin - Noseslide (fotó: BalmazTeam)Legfrissebb verseny?
Szolnokon volt a Lesz@rom cég szervezésében 2010. március 27-én a skateparkban.

Milyen kategóriákban lehet a versenyeken indulni?
16 év alatti, 16 év felett, és még szokott sponzoros kategória is szerepelni.

Legkedveltebb elem?
A grind-okat, slide-okat szeretem a legjobban, szóval csövek, korlátok. Amiket annyira nem szeretek, azok pl: a rámpák.

Mit szeretsz legjobban a deszkázásban?
A free ride-ot, a street-elést, amikor nem „kötött a pálya”.

Kedvenc elem?
Igazából nincs. Ami jön. De az álom az egy lépcső, mellette egy szegély és azon egy slide.

Köszönöm az interjút, és sok sikert a továbbiakhoz!

Robin egyébként a balmazújvárosi BalmazTeam oszlopos tagja. Ezen a videón meg is lehet nézni, mit művelnek a srácok arrafelé:

Ha valakit részletesebben is érdekel a magyar gördeszkások élete, ki ne hagyja a Gördeszkamag online magazint. Itt olvashat versenyekről és mindenféle gördeszkás történésekről.

Gordán Péter


2010. máj. 7. 11:06 - írta szumma

borító


2010. máj. 2. 11:56 - írta szumma

film plakát“Alternatív zenét rögzíteni, közreadni, underground zenészekről filmet forgatni nem üzlet, hanem szerelem kérdése. Ez a koncertdokumentumfilm a magyar alternatív zenei élet meghatározó szeletéből ad ízelítőt a nézőknek. Szereplői őszintén beszélnek a magyar zenei életről, nehézségeikről, a korlátokról, tilalomfákról, pénzről, sikerről, sikertelenségről, fájdalmakról…”

Ez állt a film ajánlójában, és én tudtam, meg kell néznem. Tíz zenekart láthatunk a pesti underground szcénából, mint kiderül a filmből, ugyanahhoz a menedzsmenthez tartoznak. Ők pedig: Kistehén Tánczenekar, Anselmo Crew, Egy Kiss Erzsi Zene, Óperentzia, Ruttkai Bori és a Specko Jedno, Fókatelep, Ez a Divat, Pop Ivan, Cabaret Medrano és az Eat Me. Közülük élőben eddig még csak négy zenekart láttam: a Kistehént a Szigeten, a Specko Jedno-t, Eat Me-t itt Debrecenben, illetve az Egy Kiss Erzsi Zenét utoljára most nyáron, a Campus Fesztiválon.

A díszbemutatóra az Apolló Moziban került sor. A film után beszélgetés is történt az alkotókkal, és néhány zenekar képviselőjével. Itt volt Oláh Annamária a Fókatelepből, Ruttkai Bori a Specko Jedno-ból, és Lakinger József az Ez a Divatból, illetve alkotói részről Balázs Iván rendező, Czeglédi Edit riporter-szerkesztő, és Gulyás István producer, Váradi Ferenc pedig a beszélgetést moderálta. Egyébként a film most „turnén” van az országban, a nagyobb városokban el lehet kapni egy-egy vetítést.

filmbemutató az Apolló Moziban (fotó: deol)No, szóval így az elején leszögezve, a címben szereplő undergrounddal tudnék vitatkozni, és mint kiderült nemcsak én. Ruttkai Bori fogalmazta meg jól szerintem, hogy ebben a filmben vannak underground és nem underground zenekarok, és nem a tömegkultúra hiánya teszi őket undergrounddá, hanem az underground szemlélet. Egyébként ő nagyon jókat nyilatkozott a filmben is, szívesen meghallgatnám a vele készült teljes interjút. Szimpatikus, kedves nő.

A film, a maga 125 percével nekem kicsit hosszú, és bevallom őszintén, voltak benne unalmas részek. Az egész, egy 2009. áprilisában, a Dürer Kertben megtartott fesztiválra épül, az I. SzemFüles Fesztivál eseményeire. Itt lépett fel az a tíz zenekar együtt, akik a filmben is szerepelnek, közben pedig a nap folyamán riportok készültek velük, hogyan is látják a magyar zenei életet, és benne hova helyeznék el önmagukat. A fő koncepció az volt, hogy minden zenekartól két teljes szám menjen le, ezzel is képet adva, az igen csak színes repertoárjukból, plusz az interjúk. Szerintem elég lett volna egy szám is, és egy kicsivel több szöveg, a köztes részeket úgyis zenével töltötték ki. Vagy ha két szám, akkor kevesebb zenekar.

Mondjuk nem mindenki tudott érdemben nyilatkozni, voltak elég sablonos válaszok is, de az érdekeseknél meg hiányérzetem maradt. Az “elektronikus alapokat” játszó zenekaroktól (még ha élőben szólt is, a dobbal és a basszussal), így egymás után, annyira nagyon egyforma zenét kaptunk (hasonló ütem és lüktetés), hogy én magam is meglepődtem rajta. Pedig mindegyik kicsit más volt. Az egyik népzene felé hajló, a másik gitárcentrikusabb, a harmadik jazzesebb stb.

Balázs Iván rendező (fotó: deol)Akik nagyon tetszettek, és nem ismertem őket, az az Anselmo Crew és a Pop Iván. Őket élőben is látnom kell.:) Ez utóbbi nem egy környezetbarát zene:), de szerintem érdekes. A srácok avantgard, kísérleti filmeket készítenek, és valami ilyesmi a zenéjük is. Instrumentális, hangulatokról mesélő muzsika, sok-sok képpel/vetítéssel, amiket talált filmekből gyártanak, mint pl. mit kell csinálni atomtámadás esetén:). Valahogy így határozta meg a srác a „stílust” amit játszanak, hogy “van benne free jazz, ... tűzoltó, temetés, presszó, hangulat.” Bejövős.:)

Egyébként a film jelentőségét én abban látom, ami el is hangzott a vetítés utáni beszélgetésen, hogy pár év múlva lesz ennek az évnek (2009) egy lenyomata, ami addigra már könnyűzene-történelem lesz. Mint ahogy máris van ilyen vetülete, hiszen elhangzott, hogy már a Kistehén sincs meg abban a formációban, mint a filmen, illetve az Ez a Divat sem, hiszen az énekesnőjük babát vár. Én azért személy szerint örülnék neki, ha több ilyen típusú film is készülne, és a zenei szféra más szeletei is megrajzolódnának. Akkor lehetne igazán megítélni a helyét ennek a filmnek. Mindenesetre hiánypótló, és érdemes megnézni.

Szabó Kriszta


2010. máj. 2. 10:43 - írta szumma

borítóKezembe került a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által kiadott Műemlékek és Graffitik című kiadvány.

Két nagyobb részből áll. Az első felében a megyében található 214 védett műemlékből 54-et mutat be, majd a füzet második részében a graffiti kerül a középpontba. Először elhelyezi a történelemben: Magyarországon az első falfirkák Pannónia területéről a római városokból kerültek elő, megemlíti az 1489-ből való nagybörzsönyi templom török feliratát, és így tovább. Majd beszél a “nagyvárosi” graffitiről is, ami nálunk a 90-es években terjedt el.

Nagy előnye a kiadványnak a praktikussága. Felhívja a figyelmet a jogszabályokra, amik alapján büntethető az egyén, aki műemléket, stb-t rongál. Megemlíti a büntetés mértékét is, hogy mikor követ el bűncselekményt az illető, és mikor szabálysértést, mi alapján állapítják meg a kár értékét, és hogyan zajlik le egy büntetőeljárás.

Itt lehet utána olvasni az idevonatkozó jogszabályoknak:
•1978. évi IV. törvény Btk 23. paragrafus: ki büntethető
•Btk 107. paragrafus: ki a fiatalkorú
•Btk. 10-11. paragrafus: bűncselekmény, bűntett fogalma
•1999. évi LXIX. tv. 1. paragrafus: szabálysértés fogalma, 13. paragrafus büntetések és intézkedések
•Btk 324. paragrafus: rongálás
•Btk. 138/A. az érték fogalmai
•1999. évi LXIX. tv. 157. paragrafus: tulajdon elleni szabálysértés
•2001.évi LXIV. tv.: kulturális örökség védelme

Szabó Kriszta


2010. máj. 2. 10:11 - írta szumma

(fotó: legalgraffiti.hu)A Szegedi Rendőrkapitányság és a Szegedi Tudományegyetem Szociológia Tanszéke közös munkája során „Biztonságos Élet-Tér” néven 2008-ban kidolgozott egy projektet. A céljuk Szeged város érintett körzeteiben a biztonságérzet növelése, valamint értékeinek megőrzése, megbecsülése volt. A program létrejöttének az oka, hogy a graffitis fiatalok is a társadalom fontos tagjának érezhessék magukat, illetve ezeken a városrészeken nagyon magas az efajta bűncselekmények aránya. Ezért is volt célszerű kialakítani egy otthonosabb, élhetőbb környezetet, melynek egyik legjobb módja, hogy szabad teret adjanak az efféle művészetnek.
A „Biztonságos Élet-Tér” projekt keretében Szeged több pontján (Rókusváros, Tarjánváros, Móraváros és Makkosháza) felállítottak egy körülbelül 6 m hosszú és 2,5 m magas falat a graffitisek számára.

A pályázatról

Lakossági fórumokat is tartottak a projekt sikeressége érdekében, ahol tájékoztatták az ott élőket a pályázatról, a közbiztonsággal kapcsolatos fontos információkról. A Szegedi Rendőrkapitányság fontosnak tartotta, hogy azok is értesüljenek a dologról, akik ezeken a nyílt fórumokon nem tudtak részt venni. Ennek érdekében szórólapokkal is tájékoztatták a lakosságot a történtekről, illetve a Kapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának előadói tartottak felvilágosítást, prevenciós előadásokat a város több intézményében (óvodák, általános iskolák, szakiskola).

(fotó: legalgraffiti.hu)A Rendőrség, mint fontos kapcsolat

A város jobbá tétele érdekében a rendőrség és más különböző civil szervezetek is járőrözéseket folytattak, hogy az utcákon lebzselő fiatalokat visszatereljék az iskolába. Gyermekvédelmi Kerekasztal Munkacsoport néven ülést tartottak, amelyen megfogalmazódott, hogy az Igazságügyi Hivatal Pártfogó Felügyeleti Szolgálat emberei részt vesznek a graffitikkel telerajzolt házfalak letakarításában. Az IKV Zrt. felmérései alapján a legszennyezettebb területekkel kezdték a takarítást. A falak felállítását követően pedig remélték, hogy csökkenteni tudják a rongálásokat és falfirkákat.
A projekt sikeressége érdekében a médiumokat is bevonták, többek között a Rádió 88, a Városi TV és a Rádió 6 is közreműködött. Ők a pályázattal kapcsolatos információkkal és bűnmegelőzési tanácsadással segítették a rendőrség munkáját is.

Az eredmények

A már megvalósult „Biztonságos Élet-Tér” projektről a Szegedi Egyetem Szociológiai Tanszéke készített felmérést, melyből kiderült, hogy a bűncselekmények száma ugyan nem csökkent, viszont a lakosság biztonságérzete nőtt, ami már így is egy jelentős eredménynek tekinthető. A város bűnmegelőzési kiadványokat is készített, melyből az emberek a segítségkérés és segítségnyújtás eszközeiről, valamint ennek formáiról informálódhattak. Ezekről a tevékenységekről, fórumokról, szervezkedésekről, gyűlésekről, információ-szolgáltatásról a Szegedi Városi Televízió készített egy átfogó, körültekintő kisfilmet, amit később a lakosság számára is bemutattak és elérhetővé tettek. A program befejezését követően egy értékelő, összegző bűnmegelőzési konferenciát tartottak, ahol érdekes előadásokat hallhattak az ott megjelentek, beszámolót tartottak a Szociológiai Tanszék kutatásának eredményeiről, a graffitis házfalak letakarításáról.

(fotó: legalgraffiti.hu)Helyszínek

A graffitis falak 4 adott ponton talál-hatóak meg:
1. Szeged, Makkosháza városrész, Agyagos utca és a Gát utca közötti füves terület
2. Szeged, Rókusvárosi városrész, Puskás utcai játszótér közelében a 12404/55 helyrajzi számú zöld terület
3. Szeged, Tarján városrész, Csaba utca, Gyík utca kereszteződésénél található játszótér, 10016/1 helyrajzi számú zöld terület
4. Szeged, Rókus városrészben, az Ipoly soron, a Csongrádi sgt.114 számú lakóépület mögötti füves területen

A programnak van saját weboldala, ott lehet bővebb ismereteket szerezni róla és további alakulásáról.

(Csak egy apró zárójeles megjegyzés: a kezdeményezés, az ötlet teljesen rendben van, de valahogy mintha a fiatalok kimaradtak volna belőle. Ők mit gondolnak róla? Én azért kíváncsi lennék erre is. - a szerk.)

Dobi Ági


2010. máj. 1. 14:20 - írta szumma

(fotó: SZBME)Késő tavasszal, kora nyáron Fehérgyarmat ismét pezseg. A motorosok újra előveszik a vasakat, és nyeregbe pattannak. Kedvenc találkahelyük a fehérgyarmati MOL benzinkút. Itt szoktak összeverődni a fiúk, és együtt örülnek a motoros szezon eljövetelének.

A nyári estéken több korosztály is megtalálható itt. Legtöbbjük motoros, de van köztük motorrajongó is. Valószínűleg a nagy placc vonzza őket, és az, hogy a városon kívül vannak, így nem zavarnak senkit és nem hívják ki rájuk a rendőröket csendháborítás miatt. Felbőghetnek a motorok, a bűvös szó a „TILTÁSIG…”

Megérkezik DJ T-Boy, a renitens exzsaru. Dübörög a Martin sportdob a 110 lóerős CBR alatt. Beszélgetünk...

(fotó: SZBME)Mi az, ami miatt ennyire szeretitek a MOL kutat? Miért ez a törzshelyetek?
Ott a benzinkút, ami létszükséglet egy motorosnak. Ott a shop, meleg van az utakon, különösen nyáron, ott pedig van hideg innivaló. Van egy hatalmas nagy kamionparkoló, meg egy nagy oldalsó parkoló. Ha a kamionok beállnának, és aludni akarnának a sofőrök, nem megyünk oda. Nagy a forgalom, jönnek, mennek a kocsik, sok az ismerős, aki nem motorral jár, de pár szóra megáll. Beszélgetünk, bandázunk, elszívunk egy cigit, szinte minden szóba kerül, a politikától a nőkig, de legfőképpen a motorok. Az arra járó autósok megnéznek minket. Aki haver, int vagy dudál, vagy megáll. Van hely, hogy leparkoljon mellénk, néhány kedves mondat, elköszön, mi maradunk, aztán csapunk egy kört. Tulajdonképpen együtt vagyunk, és ez a lényeg. Mert motorozni egyedül motorozol, az úton leginkább egyedül ülsz a nyeregben, max. másodmagaddal, de az igazi az, ha csapatban vagytok, a barátaiddal, és bárki is guruljon melléd, vagy szembe veled, még ha soha életedben nem is láttad, messziről intesz, és ő messziről int, mert motoros vagy, és ő motoros, ezáltal a BARÁTOD és te az övé. És amikor tél van, nincs szezon, ezek az emberek akkor is megismernek, előre köszönnek, és tisztelnek, mint ahogy te is őket. Jó a találkahely, van benzin, van hideg innivaló, vannak emberek, van forgalom és ez minden, amit egy benzinkúti fenegyerek kívánhat.

Köszönjük DJ. T-Boynak!

(fotó: SZBME)A város azonban a motoros találkozóiról is ismert. Fehérgyarmaton már negyedik éve rendezik meg a motoros találkozót. Itt is jelen vannak a „benzinkúti fenegyerekek” és örömmel kijelenthetem, hogy messzebbről is idelátogatnak a benzingőz szerelmesei.
A motoros találkozót a Szatmár-Beregi Motoros Egyesület szervezi. A programok már szinte hagyomány-jellegűek, többek között van streetfighter-show és különböző koncertek. A fellépők soraiban szerepelnek a már befutott zenekarok, és a szárnyaikat bontogató helyi tehetségek is.
A találkozó legérdekesebb része a tájtúra, amin a motorosok a szatmár-beregi tájban gyönyörködhetnek. Majd a tájtúra felvonulásba csap át, amikor is a motorosok büszkén járják a vasakkal a város utcáit. Az ég zeng, a föld reng, százezer lóerő szabadul ezen a napon.

A találkozó idén is megrendezésre kerül: 2010. 05. 28.-29-én a Fehérgyarmati Városi Strandfürdőben. Az előző találkozókról a képek itt. A szervezők nevében ki merem jelenteni, hogy minden motorost és cc rajongót szeretettel várnak!

Molnár Ancsa


2010. máj. 1. 13:24 - írta szumma

Death WarrantEgy zenekar, ami kísérletező death-thrash stílussal próbálja meghódítani a közönséget. Merész vállalkozás, de nem lehetetlen! Mint ahogy a Kelet Underground Tehetségkutatón is sikerült kitűnniük vele, majd megnyerniük a versenyt.

A zenekar hivatalosan 2003-ban alakult, azóta rengeteg változáson és tagcserén ment keresztül. Jelenlegi állapotát 2007. karácsonya óta fixen tartja. Tagok: Suba János (énekes), Kerekes Zoltán (gitár), Szilágyi Balázs (basszgitár), Pocsai János (dob), Szabados Krisztián (gitár). Kezdetben a srácok csak próbákkal töltötték az időt. Első koncertjüket 2005-ben adták Balmazújvároson. Nagy lépés volt a zenekar életében, amikor saját próbatermet szereztek. Rendszerint hetente két próbát is tartanak a „balmaznyújorki” metálosok. Semmilyen szereplési lehetőséget nem vetnek meg, gyakran játszanak előzenekarként. Részt vettek 2008-ban a lakóhelyükön megrendezett Szent István-napi Rockfesztiválon, ahol közel 300 fős közönség előtt mutatták be műsorukat. Koncerteznek a környéken is, Berettyóújfaluban a Parola Pinceklubban, valamint Hajdúböszörményben. Rendszeresen játszanak a balmazújvárosi BAKI Klub Kávéházban Kelet-Magyarország legjobb klubjában.:)

(fotó: Gombóc)Stílusuk:
Saját stílusukat nem divatként élik meg. Eleinte csak a maguk szórakoztatására játszottak, aztán az egyre nagyobb érdeklődés miatt elkezdtek komolyabban is foglalkozni a dologgal. Sajátos önkifejezési formának tekintik ezt a kísérletező death-thrash metal stílust. (Hallgass bele itt.) Véleményük szerint ezt hallgatni, és játszani is felér egyfajta feszültség-levezetéssel, amiben egyben a kreativitásukat is kiélhetik. Az ember elmegy a koncertjükre és kiad magából minden frusztrációt és gondot. A dalszövegeket az énekes Suba János írja. Ezek többnyire összekapcsolódnak. Néhány szöveg főhősét Az Őslakó című film ihlette (ez egy igen jó film, tessenek megnézni:) - a szerk.), mindezek mellett hétköznapi dolgok alternatív aspektusba helyezésével alakítja mondanivalóját. A dalok témái közt fontos szerepet kap az, hogy a feszültségkezelés különböző helyzetekben hogyan jelenik meg. Stílusuk szélsőségessége ellenére viszonylag tág rétegeket képesek megmozgatni, illetve a fémesebb zenék iránt érdeklődők tetszését általában megnyerik. A zene kísérletező mivolta miatt sokak számára válik érdekessé, mozgalmassága következtében a koncertlátogató figyelme alig lankad.

(fotó: Gombóc)Kelet Underground Tehetségkutató:
A zenekar igen nagy hírnevet szerzett Debrecenben, a Klinika Moziban megrendezett Kelet Underground Tehetségkutató versenyen, ahol közönségdíjat, illetve zsűri első díját is hazavihették. A közönség véleménye a zsűriével azonos volt, ami azért valljuk be, nem sűrűn fordul elő. Körülbelül 400-an élvezhették a koncertet a helyszínen. Az első díj több nyereményből állt, 2 napot tölthetnek az R33 Recording Stúdióban, meghívást kaptak a 2010-es Campus Fesztiválra, egy interjút a Friss Rádió stúdiójában, továbbá a zenekar segítséget kap promócióban is egy éven keresztül. Ezeken kívül még egy hangszervásárlásra feljogosító kedvezményt is elnyertek a fiúk.
A megmérettetés nehéz volt, mindössze pár perc hangszerelési, felkészülési időt kaptak. Negatív visszhangja nem volt a fellépésnek. A zsűri nehezen jutott szóhoz a produkció után, ezért is jegyezte meg viccesen Szakajda Tibor, a Neck Sprain zenekar dobosa, hogy előttük nem léphetnek fel.:) Nem ez volt az első tehetségkutató, amin részt vettek, jelen voltak már többek között a WMD-n is, de itt vitték el először az első díjat.

(fotó: Gombóc)Terveik:
Hamarosan elkezdik első kislemezük felvételét, valamint egy komoly kiadó/terjesztő keresése is aktuális, aki segít számukra a promóciós tevékenységek végrehajtásában. A felvételkészítésen túl legfontosabb céljuk az élőben zenélés, ugyanis legnagyobb erősségük a koncertjeikben rejlik. Kezelhetetlen dühvel rendelkezők jelentkezését várják a közönség soraiba.:) Addig is nagy szeretettel fogadnak minden felkérést és ötletet.

Lehet valami Újváros levegőjében, ugyanis rockzene terén a térségben a legerősebb kisváros, a legtöbb rockzenekart ez a település neveli ki. Különböző rendezvényeken és sok tehetségkutatón értek el szép helyezést a város fiatal és tehetséges zenekarai, mint például a Monkey Cave, Death Warrant, EZ, Karantén. Még sok koncertet várhatunk tőlük ezután is.:)

Dobi Ági


2010. ápr. 30. 20:57 - írta szumma

teltházas buli (fotó: Gombóc)Ezekkel a szavakkal konferálta fel magát a színpadon az a zenekar, ami később a tehetségkutatót és a közönségdíjat is elhozta, a március 5-én megrendezett Kelet Underground Tehetségkutató döntőjén Debrecenben, a Klinika Moziban.

Az ősz folyamán zajlottak Debrecenben, Balmazújvároson és Berettyóújfaluban a tehetségkutató elődöntői, ahol a nevezett 53 zenekarból sikerült kiválasztani azt a 12 zenekart, akik részt vehettek a döntőn. Ők pedig az Aetrigan, Death Warrant, Dreadful Peace, Gikszer, Go4it!, Hatred Solution, Hope To Belive, Karantén, Over Promises, Rec, SuperEgo3, Zumbeispiel, illetve 2 zenekar csatlakozott még hozzájuk a derecskei „Ismerd meg a jövő sztárjait!” tehetségkutató nyerteseiként (Csak, Meteor). Földrajzi megoszlásban Balmazújváros, Debrecen, Körösladány, Berettyóújfalu, Túrkeve, Hajdúböszörmény, Gyula, Kőkút és Nyíregyháza képviseltette magát, stílusban meg leginkább a metál műfajok (doom, death, trash, metalcore, hardcore), de blues rock, punk rock és alternatív rock is előfordult.

Délután 5-től félóránként váltották egymást a színpadon a srácok, akiknek szakmai zsűri figyelte minden megmozdulásukat, kezdve onnantól: hogyan és mennyi idő alatt sikerült beállni, egészen odáig, hogy milyen kerek egész produkcióban sikerült megmutatni magukat. Nem irigyeltem a zsűrit, akiknek 14 ügyes zenekarról kellett véleményt mondania, később döntenie. Sokszor csak hajszálon múlt, hogy merre. A közönség is szavazhatott, és a közönségdíjas, a koncert jelképes, 200 Ft-os belépőjéből összejött összeggel lett gazdagabb. A megjelent nagyszámú résztvevőnek köszönhetően, nem is olyan kis értéket képviselt. Egyes zenekaroknak külön rajongótáboruk is volt, akik a környező városokból érkeztek, zászlókkal, hangos ovációval biztatták kedvenceiket. Ki is emelném a balmazújvárosi kis csapatot, akik lelkesedése nagyban hozzájárult, ahhoz, hogy kedvenceik jól érezzék magukat a színpadon. Képek itt és itt.

a zsűri (fotó: Gombóc)A zsűri tagjai:

Papp Mihály - a Kelet Underground szervezője

Szatmári Gergely - a Rocksuli basszusgitártanára, a Jurij zenekar basszusgitárosa
Újfalusi Gábor - a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus közművelődési igazgatója
Kovács Péter - a Powerground Managament vezetője
Zurbó Zoltán - a Rocksuli gitártanára
Szakajda Tibor - a Neck Sprain zenekar dobosa

Helyezettek:

I. helyezett: Death Warrant (Balmazújváros)
- 2 napos stúdióidő (R33 Recording Studio - Budapest)
- Hangszervásárlási utalvány 200.000FT vásárlás esetén 50% kedvezménnyel (Fejes Hangszer üzlet)
- Campus Fesztivál 2010 fellépési lehetőség (Campus Fesztivál) + koncertfelvétel és videó interjú (Hang-kép Egyesület)
- Rockinform promócsomag (bemutatkozási lehetőség az újságban fotóval és interjúval)
- Friss Rádiós interjú
- Kelet Underground díj: a zenekar segítése 1 éven keresztül promóciós lehetőségekkel (folyamatos hang és írott interjúk készítése és megjelenítése a honlapon és a Fanzine-ben, zenekar híreinek kiemelten való kezelése, stb.)

II. helyezett: Superego3 (Kőkút)
- Szolnoki Ifjúsági házas gázsis fellépés az ottani tehetségkutató vendégeként
- 25.000FT értékű hangszervásárlási utalvány (Baki Klub Kávéház)
- Friss Rádiós interjú
- CD borító tervezés (Skiccpause)
- Kelet Underground díj: a zenekar segítése 1 éven keresztül promóciós
lehetőségekkel (folyamatos hang és írott interjúk készítése és megjelenítése a honlapon és a Fanzine-ben, zenekar híreinek kiemelten való kezelése, stb.)

III. helyezett: Hatred Solution (Debrecen)
- Portfólió-készítés (Mr. T. - Aetrigan)
- Friss Rádiós interjú
- CD borító tervezés (Skiccpause)
- Kelet Underground díj: a zenekar segítése 1 éven keresztül promóciós lehetőségekkel (folyamatos hang és írott interjúk készítése és megjelenítése a honlapon és a Fanzine-ben, zenekar híreinek kiemelten való kezelése, stb.)

Különdíjazottak:
Death Warrant (Balmazújváros):
- Közönség különdíj: 72.500FT (ami a belépőkből összejött)
Zumbeispiel (Nyíregyháza):
- Hegyalja Fesztivál 2010 fellépési lehetőség
Dreadful Peace (Körösladány):
- Azfeszt Fesztivál 2010 fellépési lehetőség
Aetrigan (Debrecen):
- Fél oldalas Debreceni Est ajánló
Rec (Debrecen):
- Fél oldalas Debreceni Est ajánló
Go4it! (Túrkeve):
- 1 éves Rockinform előfizetés
Meteor (Hajdúböszörmény), Dreadful Peace (Körösladány):
- Kelet Underground különdíj: 1-1 zenés hanginterjú elkészítése

A nyerteseknek ezúton is gratulálunk az elért szép eredményekhez!

Szabó Kriszta


2010. ápr. 30. 18:04 - írta szumma

logoLassan a végéhez közeledik a „Együtt a Fiatalok” című projektünk, melynek támogatója az Nemzeti Civil Alapprogram, partnereink a Más-Mozaik Szociokulturális Egyesület és a BAKI. A projektet áprilisban zárókonferencián fejezzük majd be, ahol megtudhatja a nagyérdemű hogy mit főztünk ki a boszorkánykonyhánkban.

2010. március 27-én vette kezdetét a BAKI és a Szertelen közös projektje, melynek keretén belül 8 alkalmas drogmegelőző előadások folynak Balmazújvárosban.

Ezerrel megy a hálózati munka is, részletek a honlapon: http://www.youthopportunity.eu

Mivel kitavaszodott a Tiéd a pálya című projektünk is „feléledt” a BMX-es fiatalok rajzanak a pályán. Erről itt.

Mindeközben egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy szervezetünk ne csak itthon, hanem a nemzetközi színtéren is megmutatkozzon, és aktivitást fejtsen ki. 2010. február 21. és március 1. között a Jövődért Alapítvány és a Szertelen Egyesület 2 munkatársa utazott ki a törökországi MCD Youth Club & Culture, Art and Languages Course nevű szervezet Olympic Child Games című Youth in Action (magyarul Fiatalok Lendületben Program) csereprogramjának keretén belül. Így részt vettünk egy jó hangulatú ifjúsági cserében, és közben „véletlenül” megismertük Törökország legnagyobb ifjúsági szervezetét.:)

2010. március 24-25-én két munkatársunk a romániai Asociata Millenium Center „Promoters” nevű programjának zárórendezvényén vett részt, ahol picit „beleszóltunk” a helyi ifjúsági stratégiába.

Szertelen Tanoda2009. október 1-én nyitotta meg kapuit a Szertelen Tanoda, ahova azokat a középiskolai diákokat várjuk nagy szeretettel, akiknek tanulási problémáik vannak, vagy már nincsenek tanulói jogviszonyban. Egyéni és kiscsoportos, egyénre szabott formában szaktanárok oktatnak magyar, történelem, társadalomismeret, matematika, fizika, kémia, angol, és német tárgyakból. Az oktatás mellett a résztvevők szabadidős programokban (filmklub, kulturális programok) is részt vehetnek.
A programot a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatja, a résztvevők számára a szolgáltatás természetesen ingyenes. Szóval, akinek tesiből van gondja az keressen meg egy sportegyesületet! A cím: Debrecen Iparkamara u. 12. 1/5.
Nyitvatartás: hétfőtől-csütörtökig, 16-19 óra között.

Kiss Ákos


2010. ápr. 29. 10:28 - írta szumma

Factory Sport Aréna MiskolcA sport aréna 6 éve létesült Miskolcon a KKSK civil szervezet (Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub) részeként. A létesítményhez tartozik még egy dirt pálya (Bike park) a Komlóstetőn, és egy downhill pálya Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt között, ahol országos versenyeket is rendeznek.

Szóval korisok, deszkások, bringások, underground arcok figyelem-figyelem! Abban az esetben, ha Miskolcon jártok mindenféleképpen látogassatok el Diósgyőrbe, a volt Lenin Kohászati Művek területére (azon belül a volt csavargyárhoz) a Factory Sport Arénába, ahol több mint 4600 négyzetméteren terül el a szubkultúrák melegágya, valamint itt található az ország egyetlen fedett skateparkja, ahol nemcsak a profik, de a kezdő extrémsportolók is kedvükre próbálkozhatnak, a különféle ugrások és trükkök elsajátításával, mivel a Factoryben külön erre a célra lett kialakítva egy szivacsgödör, ahol a kemény, és nehezen begyakorolható ugrások után is puhára érkezhettek. „Itt lehet vállalni bármit!”- ahogy azt interjúalanyom, Boós Ferenc a Factory rendezvény szervezője hozzátette. Ezek mellett még található egy dirt pálya is a létesítményen belül bringásoknak, ha levegőre vágytok, mert mondjuk elegetek lett a bezártságból!

Abban az esetben, ha nem kerekeken vagy, de szereted a kihívást, az izgalmat és vonz a magasság akkor is ott a helyed! Ugyanis az aréna területén található az ország egyik legjobban felszerelt mászócsarnoka hatalmas falfelülettel és egy 4 méter magas boulder-rel, ahol a biztosítás nélküli mászást gyakorolhatod. Félsz belevágni? Hidd el, lesznek, akik segítenek majd, többek között Pepe barátomhoz is
fordulhatsz segítségért, ő mindig ott lebzsel! Nincs felszerelésed? Az sem baj, a helyszínen minden bérelhető.

Vermilion Zsonglőr és Tűzzsonglőr CsoportA mászócsarnokon belül helyet kaptak egy éve zsonglőrök is, a Vermilion Zsonglőr és Tűzzsonglőr Csoport (Kovács István, Kavecz Máté, Takács Krisztina és Szabó István), akiktől sok fortélyt sajátíthat el az arrajáró, csak, hogy pár dolgot említsek: poizás (tk. meteorozás), labdázás, kontaktbotozás, ördögbotozás.

Zene, zene és zene! Igen, a Factory nemcsak és kizárólag az extrémsportolóknak biztosít teret, hanem rengeteg más rendezvénynek is helyet ad, csak néhány példa a sok közül: koncertek (metál, punk, alternatív), valamint képviseli magát az underground elektronikus zenei vonal is: DnB, dubstep és elektro partik formájában.
A lent található klub helységben megrendezésre kerülnek többek között különböző szakestek, vetítések (BMX, deszka, kori) a fiataloknak, valamint globál megmozdulásokban is szerepet vállal a Factory, ilyenek például: az Autómentes Nap, Critical Mass, Föld Napja, valamint a városban zajló sportesemények.

Mindenkit várnak szeretettel itt, az Acélvárosban, kortól és nemtől függetlenül!

Gordán Péter


2010. ápr. 23. 1:05 - írta szumma

borító


Régebbiek | Végére »